
KVANTUM OKTATÓI KÉPZÉS
Két nap, amikor kizárólag veled dolgozom.
Egyéni, élő online képzés vagy személyesen, nálam, Andalúziában.
Előre egyeztetett időpontban.
Eljön az a pont, amikor szeretnél ezzel foglalkozni.
Lehet, hogy már megtapasztaltad, milyen egy kvantumos gyakorlat, és szeretnéd másoknak is továbbadni. Az is lehet, hogy most kezdesz ismerkedni vele, de érzed, hogy érdekel, szeretnél elmélyülni benne, és később te is tanítanád.
De hogyan lesz az érdeklődésből és a saját tapasztalatodból olyan tudás, amit érthetően át is tudsz adni?
Hogyan magyarázol el egy technikát? Hogyan vezeted végig a résztvevőket egy gyakorlaton? Mit csinálsz, ha valaki elbizonytalanodik, kérdez, vagy egészen mást tapasztal, mint amire számítottál?
Ezen a kétnapos, egyéni képzésen erre készülünk fel.
AZ ALAPOKTÓL A TANÍTÁSIG
Megismered a kvantumtechnikákat és a gyakorlati alkalmazásukat, közben pedig végigvesszük, hogyan tudod mindezt másoknak is megtanítani.
Foglalkozunk a magyarázattal, a bemutatással, a gyakorlatok vezetésével és azzal, hogyan épülhet egymásra az elmélet és a saját tapasztalat.
Te is vezetsz gyakorlatokat. Közvetlen visszajelzést kapsz tőlem, kérdezhetsz, és újra kipróbálhatod azt, amiben még bizonytalan vagy.
Fontos nekem, hogy értsd, amit továbbadsz, és megtaláld hozzá a saját szavaidat.
KÉT NAP SZEMÉLYES FIGYELEM
A képzésen ketten dolgozunk. Van időnk a kérdéseidre, a saját tapasztalataidra és azokra a helyzetekre is, amelyek az oktatással kapcsolatban foglalkoztatnak.
Megnézzük, hogyan építenéd fel a saját képzésedet, hogyan vezetnéd be a résztvevőket a gyakorlatokba, és hogyan segítenéd őket abban, hogy később önállóan is alkalmazni tudják a tanultakat.
Azt szeretném, hogy amikor mások elé állsz, legyen mögötted megértés, gyakorlat és bizalom abban, amit átadsz.
AZ ELSŐ SAJÁT KÉPZÉSEDRE IS KÉSZÜLÜNK
A két nap után 30 napig melletted maradok: heti egy 30 perces online találkozón, összesen négy alkalommal átbeszéljük a felmerülő kérdéseidet.
Dolgozhatunk az első saját képzésed felépítésén, a gyakorlatok vezetésén és azokon a pontokon, ahol még bizonytalannak érzed magad. Ha közben már megtartottad az első alkalmat, a tapasztalataidat is átbeszéljük.
KINEK SZÓL?
Neked, ha érdekel a kvantum világa, és érzed, hogy szeretnél ezzel foglalkozni, később pedig másoknak is továbbadni a tanultakat.
Nem szükséges hozzá előképzettség vagy korábbi kvantumos tapasztalat. Az alapoktól haladunk az oktatói felkészítésig, a meglévő tudásodhoz és a saját tempódhoz igazodva.
Ha már tanultál vagy gyakoroltál kvantumtechnikákat, arra építünk, és elmélyítjük azt, amiben még bizonytalan vagy.
MIT KAPSZ?
• Két nap egyéni oktatói felkészítést.
• Gyakorlási lehetőséget és személyes visszajelzést.
• Oktatói anyagot.
• A képzés elvégzéséről oktatói tanúsítványt.
• 30 napos utánkövetést, heti egy 30 perces online találkozóval, összesen négy alkalommal.
ONLINE VAGY NÁLAM, ANDALÚZIÁBAN
Az élő online képzésen mindkét napon személyesen veled dolgozom, így otthonról is részt vehetsz.
Ha szívesebben tanulnál velem személyesen, várlak nálam, Andalúziában. Két napot szánunk a közös munkára, egyéni figyelemmel, előre egyeztetett időpontban.
Az utazást és a szállást egyénileg szervezed, ezek költségét a képzés díja nem tartalmazza. A tervezésben viszont szívesen segítek: szállásajánlással és helyi tudnivalókkal is támogatlak, hogy könnyen megszervezhesd az itt töltött napokat.
RÉSZVÉTELI DÍJ ÉS JELENTKEZÉS
1.450 € / fő
A díj a teljes kétnapos, egyéni oktatói képzést, az oktatói anyagot, a tanúsítványt és a 30 napos utánkövetést is tartalmazza.
A jelentkezés a teljes részvételi díj befizetésével történik. Ezt követően személyesen egyeztetjük a képzés időpontját és azt, hogy online vagy nálam, Andalúziában szeretnél részt venni. Választhatod a 2 részletben történő fizetést is.
Kérdés esetén keress e-mailben: egeszsegeshedonizmus@gmail.com